Az a jelenség sok mémalkotót megihletett már, amiről ma írni fogok. Olvastam egyszer valami olyasmit, hogy ne projektet válassz, mikor párkapcsolatba kezdesz, hanem társat. Gyakori jelenség, hogy meg akarjuk menteni, változtatni a másikat. Az elején is láthatóak az úgynevezett „red flagek”, a piros lámpák, azok a hibák, hiányosságok a másikban, melyek idővel bizony kardinális problémákat fognak eredményezni, de ezeket szeretjük ignorálni. Mert azt mondjuk magunknak, hogy majd mi megváltoztatjuk a másikat. Velünk majd más lesz, mint az előttünk lévőkkel. Mert a mi kapcsolatunk különleges. Mert nekünk ez menni fog.

Eredettörténet

Kezdjük az alapoknál: miért megyünk bele ilyen kapcsolatokba? Mint sok kérdésre, erre sincs egyetemes válasz, de felsorolok pár alternatívát:

Mert azt tanultuk a szüleinktől, hogy a párkapcsolat egyenlő a folytonos küzdelemmel. Mert azt tanultuk gyerekkorunkban, hogy minket nem lehet igazán szeretni, nem vagyunk elég jók, ezért elfogadjuk a bántó, elhanyagoló bánásmódot. Mert nagyobb katarzist várunk egy olyan kapcsolattól, ahol meg kell ugrani kihívásokat és vágyunk erre a katarzisra. Mert a másik elhiteti velünk, hogy ez most különleges és mi emiatt azt gondoljuk, hogy sikerülhet. Mert ez egy bántalmazó kapcsolat, amiben a másik képes tökéletesen manipulálni. Mert elhagyott minket az egyik szülőnk és a partnerünk megtartásával, megszelídítésével akarjuk újraírni azt, ami gyerekkorunkban elszenvedtünk. Mert az alacsony önértékelésünk miatt felemelve érezzük magunkat egy ilyen „csodapartner által” és végül is elnézhetőnek találjuk a hiányosságait.

Rengeteg eredettörtént van, azt kell megtalálnunk, hogy mi a miénk. Milyen üzeneteket hozunk a gyermekkorunkból, ami egy bántalmazó, elhanyagoló kapcsolat választására ösztönözhet. Arról, hogy egy bántalmazó ember milyen stratégiákat alkalmaz és ezekkel hogyan tartja a másikat maga mellett, itt olvashatsz: https://razs.blog.hu/2021/01/28/verbalis_abuzus

Ami benne tart

Mi történik akkor, ha benne vagyunk egy kapcsolatban, ahol már inkább összemorzsolódunk a másik tettei miatt?

Lehetséges, hogy ideig-óráig beletemetkezünk az apróbb javulásokba. Magunkkal is elhitetjük, hogy ezek a kisebb előrelépések egy jobb jövőt ígérnek. Felnagyítjuk a sikereket és becsukjuk a szemünket a vissza-visszatérő hiányosságokra, másoknak írt üzenetekre, lemondott randikra, minősítő szavakra.

Van olyan szakasz, amikor a környezetünk próbálja meg felhívni a figyelmünk rá, hogy nincs egyensúly a kapcsolatban, hogy a másik közel sem tesz bele eleget. Hogy kihasználás folyik. De ugye a kívülről jövő tanácsokkal az a baj, hogy könnyen tűnhet ítélkezésnek, illetve azt, amit kívülről kapunk, nehéz belsővé tenni. Barátként különösen meg kell fontolni, hogy hogyan próbálunk meg segíteni a másiknak.

És akkor eljön az a pont, ahol az ember érzi, hogy ez méltatlan. Erőre lel, vagy csak már annyira egyértelműen boldogtalan, annyira tagadhatatlanul bántalmazóvá válik a másik viselkedése, hogy végre kimondja: ez így nem jó és nem is megmenthető. És innen indul az igazi harc, az elmozdulás kihívása. Realizálódik, hogy ez az egész egy csapdahelyzet, hiszen sokszor már hosszú, kínkeserves, izzadságos évek mentek bele ebbe a kapcsolatba. Minél több idő, energia, szenvedés, élmény gyűlik össze, azt annál nehezebb otthagyni.

A másik, amit talán a legnehezebb elengedni, a perspektíva. Ami igazából csak fantázia, de mint tudjuk, a fantáziánk az egyik legerősebb áldásunk és néha átkunk egyben. Mert a fantáziának olyan erős ereje van, hogy képes minket hatalmas célok felé lökni, de a csődbe is. Például hűtlenség esetén az egyik legnagyobb szívó ereje a fantáziának van, az elképzelt forgatókönyvek egy harmadik személlyel elképesztően hatalmas erővel tudnak elvinni, távolítani a másiktól. Ugyanígy, amikor évek munkája van egy kapcsolatban, akkor visz előre az a kép, hogy a másik megváltozik. Hogy mi ketten, ha ezt képesek vagyunk megvalósítani, akkor mi leszünk a legerősebbek. Nehéz azt a pontot elérni, mikor felismerjük, hogy ez a perspektíva valójában egy illúzió. És a kilépést ez nehezíti talán a leginkább: elengedni az elképzelt jövőképet.

Feldolgozás

Hogyan lehetséges továbbmenni egy ilyen kapcsolatból? Az ember úgy érzi magát egy méltatlan kapcsolat után, mintha megrágták és kiköpték volna. Nem elég, hogy a másik rengeteg fájdalmat okoz huzamosabb időn keresztül és ezt már nehéz feldolgozni, de ilyenkor hajlamosak vagyunk saját magunkat is bántani. Miért maradtam ennyi ideig ebben? Főleg, ha már tudtam és mindenki mondta, hogy mennyire nevetséges ez a helyzet? Az önmagunknak való megbocsátás egy fontos lépése a gyógyulásnak. Ahogyan az is, hogy megértsük, miért maradtunk benne egy ilyen kapcsolatban.  Miért akartuk ennyire? Mit akartunk kivenni belőle?

Nagyon sokszor az alacsony önértékelés áll annak hátterében, hogy ezt a dinamikát választjuk. Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni, de egy dinamikát ketten működtetnek. Mikor valaki alapvetően alacsony önbizalommal, alacsony önértékeléssel lép be egy mérgező kapcsolatba, annak a végén még alacsonyabbal távozik. Ezt újraépíteni a következő kihívás. Azt fontos megértened, hogy Te miért választod ezt a működést? Mert ismerős, mert úgy gondolod, neked ez jár és nem több?

A feldolgozás nagyon fontos eleme az önismeret. Megérteni, hogy te miért választottad ezt. És hogy mit akarsz legközelebb ehelyett választani? Milyen lenne az a kapcsolat, az a bánásmód, ami Téged boldoggá tenne? Ha képes vagy visszatalálni önmagadhoz, újradefiniálni magad, elengedni és megbocsátani, akkor készen fogsz állni egy egészséges dinamikájú kapcsolatra. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen!

Photo: Canva Images