Ahhoz, hogy növeljük az önismeretünket és jobban megértsük önmagunkat, vissza kell nyúlnunk a múltba. Hogyha visszanézünk, akkor először a szüleink fognak feltűnni a horizonton. Az, hogy a szüleink hogyan viselkedtek velünk gyermekkorunkban befolyásolja a magunkról alkotott képet, hogy mit kezdünk a szükségleteinkkel, hogy mennyire hiszünk saját magunkban, hogy milyen párt választunk, mennyire vagyunk önállóak, mennyire vagyunk képesek bízni egy másik emberben és még sok mindent. Hogyha még messzebbre tekintünk, akkor más felmenőink is megjelennek, de a generációkon átöröklődő mintázatokról később.

Első blogsorozatomban a kötődés témakörét és ennek felnőttkori hatásait járjuk körbe. Most nézzük meg, hogy a gyermekkori kötődési mintázatunk miatt milyen jellemzőket mutatunk és hogyan viselkedünk párkapcsolatban. Olvasási idő: 5 perc.

MIT HOZUNK MAGUNKKAL?

Mire eljutunk a felnőttkorig, már olyan sok tapasztalat ér minket - ami nem csak szorosan a szüleinkhez kötődik -, hogy teljes mértékben a gyermekkori kötődésünkre visszavetíteni a felnőttkorit nem lenne helyes. Ugyanakkor sok kutatás keresett és talált a kettő között összefüggést, így én is szeretném ezeket összekapcsolni azzal a gondolattal kiegészítve, hogy hiába léteznek kategóriák, az élet és a realitás ennél mindig árnyaltabb. 

Először is tisztázzuk, mi az a munkamodell. Bowlby, akihez a kötődéselméletet kapcsoljuk, belső munkamodellnek nevezte azon élményeknek a halmazát, amiket a gyermek az elsődleges gondozóhoz kapcsol. Ezekből a tapasztalatokból létrejön egy belső reprezentáció, ami később irányítja a viselkedésünket, az érzéseinket, értelmezésünket. Azaz azt is, hogy később milyen társas kapcsolatokat fogunk választani, legyen az baráti vagy párkapcsolat.

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben kiskorunkban kialakul egyfajta kötődési mintázat, belső munkamodell, az teljesen rugalmatlan marad és örökre ezzel kell együtt élnünk, vagy változtatható? Stabil marad-e a mintázat vagy lehetnek benne változások? A válasz jelenleg erre az, hogy van esély a változásra, de nem egyszerű: a bizonytalan kötődésen tudunk változtatni, túl tudunk lépni, ha olyan társat találunk, akivel biztonságosabb kötődést tudunk kialakítani. Ez ugyanakkor azért nehéz, mert a bizonytalan kötődés gyakran elidegenít másokat és a sorozatos élmény, hogy elriasztjuk a másikat, csak erősíti azt a megélésünket, amiből a bizonytalan kötődésünk eredendően táplálkozik. Ez egy szomorú körforgás.

Az is kérdéses, hogy minden emberhez ugyanúgy viszonyulunk-e majd, ugyanúgy kötődünk-e, vagy rendelkezésünkre áll többféle mintázat is? Jelenleg úgy tűnik, hogy bizony képesek vagyunk többféleképpen kötődni, ennek egyik oka lehet, hogy amennyiben két gondozó nevel minket, úgy különböző mintázatot alakítunk ki a két minket nevelővel kapcsolatban. Gondolj csak bele abba, hogy hogyan kötődsz egyik vagy másik barátodhoz. A kollégáidhoz és a legjobb barátodhoz. Ugye, hogy van eltérés? Nagy különbség található tehát abban, hogy hogyan kötődünk egyénekhez, csoportokhoz, barátokhoz, párokhoz az életünk során. Van egy „tipikus beállítódásunk”, egy tendenciánk, ami eredhet gyermekkorunkból, de a felnőtt élet és a valóság annál sokkal árnyaltabb, hogy csak egyféle kötődési mintázatunk legyen. 

Szóval azzal a tudattal, hogy ezek keveredhetnek, miközben él bennünk egy domináns mintázat, nézzük meg együtt az egyes gyermekkori kötődéskategóriák megjelenését felnőttkorban.

Biztonságos kötődés mintázata felnőttkorban: 

Akikre ez jellemző, ők képesek önállóságra, az önértékelésük megfelelő, képesek olvasni a környezetükben lévők igényeit, érzéseit, odafigyelőek, megértőek velük.  Érdekes vizsgálati eredmény, hogy stresszhelyzetben a biztonságosan kötődő nők, szemben az elkerülő kötődésűekkel, több támogatást kérnek partnerüktől. A biztonságosan kötődő férfiak minél jobban szorongott a társuk, annál inkább támogatták őket. 

Jellemző rájuk, hogy megküzdésként mások társaságát választják, a stresszt, feszültséget jól kezelik, nincsenek nagy érzelmi kilengéseik. Általában stabil baráti és párkapcsolatuk van, barátságosak, befogadóak, nyitottak a környezetükkel.

Elkerülő kötődés mintázata felnőttkorban: 

Őket egyértelműen távolságtartás jellemzi. Egy kutatás szerint stresszhelyzetben ők elhúzódnak a partnerüktől, nem igényelnek támogatást, amikor szoronganak. Feszült párjuknak kevesebb megnyugtatást nyújtanak, mint a biztonságosan kötődők. Gyakran a megküzdésük is maga az elkerülés: nem gondolnak bele a helyzet súlyosságába. A munkájukba szeretnek elmerülni, nem vágynak igazán társas kapcsolatokra. Mivel az alapbeállítottságuk az, hogy végül el fognak fordulni tőlük, ezért nem is könnyen köteleződnek el, könnyebben választanak alkalmi kapcsolatokat, ami nem jár kötöttségekkel, elvárásokkal. Függetlenek, magukra támaszkodnak elsősorban. 

Ambivalens kötődés mintázata felnőttkorban:

Már a névből is adódik, hogy ellentmondásosan viselkednek: egyszerre ragaszkodnak a partnerükhöz és utasítják el őket. Attól a kiszámíthatatlanságtól, amiben felnőnek, nem tanulnak önállóságot. Sőt, erős függési igényük lesz, folyamatos visszajelzésre, szimbiotikus élményekre van szükségük. Emögött kétség és félelem húzódik, ami saját maguk megkérdőjelezéséből fakad. Kicsi figyelmet kap a másik, mert a saját riadalmuk tölti ki a belső teret. Stresszhelyzetben gyakran magukat hibáztatják, elsodorják őket az érzések és nem a megoldásra koncentrálnak. Munka tekintetében az elismerés hajtja őket, itt is a visszacsatolást várják, de ritkán érzik azt elégnek.

Dezorganizált:

Őket a szétesettség jellemzi. Nincsen egy biztos belső pont, egy koherens rendszer, amit be tudnának vetni. Általában indulataikat, feszültségüket nehezen vagy nem tudják kezelni, aminek következtében agresszívak lesznek, bántalmazóak a kapcsolatukban. Szeretnének kötődni, de rettegnek is tőle, mindezt pedig nem tudják elég jól kifejezésre juttatni.

Összeilléseket tekintve a biztonságosan kötődők a legelégedettebbek, ők találják meg leginkább a hangot egymással és teljesednek ki a kapcsolatukban. Két elkerülő és két ambivalens kötődésű ember pedig ritkán talál egymásra és maradnak együtt. 

Na de a kutatók nem álltak meg a gyerekkori kötődés meghatározásánál, mert bizony felnőttkorunkra, még ha vannak is együttállások a gyermekkori kötődéssel, már új besorolást alkottak. A következő részben kiderül, hogy milyen felnőttkori kötődéstípusok vannak, Rád vajon melyik a legjellemzőbb?

Lélek-térképezés:

Mennyire tudod magad beleengedni kapcsolatokba és biztonságban érezni magad bennük? Mennyire igényled a függetlenséget? Milyen félelmek, szorongások húzódnak benned, amikor párkapcsolatról van szó? Mennyire függsz a másiktól?

Amennyiben bántalmazást tapasztalsz a környezetedben, fordulj ide segítségért:
Gyerekeknek: Kékvonal:116-000 
Felnőtteknek: bantalmazas.hu; 06-80/205-520