RAZS

3 dolog, amit a klienseimtől tanultam

2021. június 03. - R.A.ZS.

Mikor valaki kimondja, hogy „Pszichológushoz járok.”, nagyon sok féle reakciót kaphat válaszként. Létezik az a vélekedés, hogy ez ciki, mert biztosan valami hatalmas baj van azzal, aki pszichológushoz fordul, lehet, hogy őrült. Viszont olyan is van, aki erre azt mondja, hogy ez egy baromi bátor és menő dolog. Ezt általában azok mondják, akiknek szintén van tapasztalata. Sokan azt gondolják, vagy abban reménykednek, hogy majd a konzultációkon kapnak egy pirulát, amit bedobnak és pikk-pakk megváltozik az életük. Aki járt már szakembernél, tudja: ez nem ilyen egyszerű. Az önismeret egy hosszú, rögös, kihívásokkal, árkokkal, hegycsúcsokkal teli út, ami nehéz.

Időről időre szeretem levonni a tanulságokat, ezt tettem 2020 végén is: https://razs.blog.hu/2020/12/21/2020_tanulsagai

Nem csak a klienseknek, de nekem is egy tanulás a közös munka, hálás vagyok nekik, mert sokszor rávilágítanak, emlékeztetnek fontos szabályokra, elvekre. Ezekből gyűjtöttem össze most hármat.

1_3.png

Hogy bátornak kell lenni!

Önmagában már belevágni egy terápiás folyamatba félelmetes és megterhelő lehet, így azt gondolom, hogy aki rászánja magát és foglal időpontot, nagyon bátor. Mert ez előtt van egy lelki ugrás, amikor az ember elfogadja azt, hogy segítségre van szüksége. Ez nehéz. Azzal, hogy valaki leül velem szembe, legyen az egy párterápia, vagy egyéni konzultáció, azt vállalja, hogy kipakolja a szennyest. Felvállal olyan dolgokat, amiket még néha maga előtt sem mer. Önmagunknak lenni, vállalni a nehezet, bátorságot követel. Rengetegszer emelem a képzeletbeli kalapom a klienseim előtt, mert látom a küzdelmet, amikor mélyre kell nyúlni. De megteszik. Nagyon-nagyon nehéz szembenézni önmagunkkal. A fájdalmas érzésekkel. Nagyon bátornak kell lenni hozzá.

Hogy akkor sem szabad feladni, amikor nehéz!

Ahogy írtam, egy önismereti folyamat „nem csak játék és mese”. Ahhoz, hogy oldódni tudjanak a gócpontok keményen meg kell dolgoznunk a lelkünket. Néha elő kell húznunk olyan emlékeket, amik fájnak. Olyan rég eltemetett dühöt, szomorúságot kell újraélni, amit inkább örökre elfelejteni szeretnénk. Olykor be kell vallanunk magunknak, hogy ahogyan eddig csináltuk, nem vezetett jóra.  És ezeken a pontokon ki is lehetne szállni. Lehetne azt mondani, hogy nekem ez nem kell. Annyira tiszteletreméltó, amikor azt látom, hogy hiába nehéz a kliensnek és hal bele egy kicsit, de nem száll ki, hanem addig megy, amíg el nem éri azt az életminőséget, amire vágyik. A megküzdésről ebben a cikkemben írtam: https://razs.blog.hu/2021/01/10/megkuzdesi_kisokos

2_4.png

Hogy énvédeni nehéz, de megéri!

Sokaknál látom, hogy nehéz önmagukat előtérbe helyezni. Nem mások igényeit kiszolgálni folyton, hanem a saját szükségleteikre figyelni. És itt elsősorban lélektani szükségletre gondolok. Azt látom  - és nem csak klienseknél - , hogy inkább félretesszük a vágyainkat és valaki másért, vagy másokért kezdünk el élni. Félreértés ne essék, az önzetlenség jó dolog és szerető társnak, barátnak, gyermeknek, szülőnek lenni is. Viszont olyan szinteken önfeláldozónak lenni, ami már lelkileg, vagy fizikailag káros, nem jó. Igenis egy párkapcsolatban fontos képviselni az érzéseinket, a szexuális igényeinket. Igenis, lehet nemet mondani a szüleinknek, ha elárasztanak, lehet új szabályokat kialakítani velük. Lehet nem egyetérteni egy barátunkkal, ennek nem kellene veszélyeztetni a barátságot. Hosszútávú veszélyei vannak annak, ha magunkat parkolópályára tesszük és mindig másokat szolgálunk ki. Ebben látom megerősödni a klienseimet: ahogy telik az idő egyre inkább tisztulnak a határaik, az erejük, a vágyaik és elkezdik azokat képviselni. Szánnak időt a feltöltődésre, a stressz levezetésre, saját örömükre másokén túl. Ez nem összekeverendő az önzéssel. Ez egyszerű önszeretet.

Szóval ezzel az írással köszönöm Nektek, hogy tanítotok, emlékeztettek a fontos dolgokra!

 

Fénykép forrás: Canva images

A bejegyzés trackback címe:

https://razs.blog.hu/api/trackback/id/tr3616580964
süti beállítások módosítása