RAZS

A jó célkitűzés 3+1 ismérve

2021. január 03. - R.A.ZS.

Itt állunk 2021 elején, hátunk mögött egy igencsak megterhelő 2020. Persze a tavalyi évnek is megvoltak a csúcspontjai, az öröme, de biztosan más volt, mint a többi és garantáltan intenzív alkalmazkodást igényelt mindannyiunktól. Annak érdekében, hogy az idei évben egy fokkal felkészültebbek legyünk érdemes célokat kitűznünk magunk elé. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne érhetnének meglepetések, a váratlan eseményekre nem tudunk felkészülni (fene gondolta, hogy érkezik tavaly egy világjárvány), de az olyan területeken, amire van ráhatásunk, érdemes terveket szőni.

Na de mire érdemes figyelnünk, amikor célokat tűzünk ki?

1_2.png

Kontroll

Kezdjük azzal, hogy olyan célokat válasszunk, ami fölött van kontrollunk. Képesek vagyunk befolyásolni a kimenetelt és nem valami rajtunk kívül álló körülménytől függ a siker. Például hangzatos cél, hogy eltöltünk 1 hónapot Amerikában, itt rajtunk áll, hogy össze tudunk-e elég pénzt gyűjteni, vagy hogy ki tudunk-e venni kellő mennyiségű szabadságot, viszont a vírust irányítani nem tudjuk, így ez a vágyunk külső behatással keresztülhúzható. Az, hogy elvégezzünk egy online kurzust szintén busás összegbe kerülhet, ennek összegyűjtése a mi felelősségünk és ha csak az internet meg nem szűnik, feltehetően lehetőségünk is lesz ennek megvalósítására. A cél tehát, hogy olyan célt válasszunk, amit tudunk befolyásolni.

Reális

Olyan dolgokra érdemes vágyni, aminek van reális esélye. Ha például a Holdra szeretnénk eljutni, annak csekély a valószínűsége, viszont, hogy a Balaton parton üljünk egy szerettünkkel és ezen az élményen osztozzunk már sokkal reálisabb. Kicsit hasonló pont az előzőhöz, viszont nem elhanyagolható. Hogyha a földön járunk és úgy tűzünk ki célt a motivációnk is nagyobb lesz, hiszen minél elérhetőbb a cél, annál lelkesítőbb lehet.

Konkrét

Sokszor tapasztalom, hogy az embereknek nehezükre esik minél konkrétabb célokat kitűzni. Ez azért fontos, mert annál mérhetőbb a siker, annál biztosabb a hatékony megvalósítás, minél pontosabban meg tudjuk fogalmazni, hogy mit is szeretnénk. Aközött, hogy, "élményeket szeretnék gyűjteni" és "el szeretnék látogatni Pécsre, mert sok szép emlék köt oda" pont az a különbség, hogy a konkrétum vezetni fog. Ahhoz akciótervet készíteni sokkal könnyebb, mint egy tágabb kategóriához.

Akcióterv

Az akcióterv nélkülözhetetlen a céljaink megvalósításában. Ebben lehetőségünk van lépésekre bontani a teendőinket és ezekhez idői keretet meghatározni. Hogyha nincsen egy szamárvezetőnk vagy határidőnk, akkor az események könnyen kicsúszhatnak a kezünkből.

2_2.png

Ahogy az elején is írtam, fontos a rugalmasság. Nem szabad mereven ragaszkodni a kitűzött célokhoz, vagy lépésekhez, jó, ha hagyunk magunknak egy kis játékteret. Vagy akár elvéthetünk dolgokat a folyamatban. Viszont az, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a cél érdekében, elengedhetetlen. Lelkesedés és igazi motiváció nélkül a siker veszélybe kerülhet.

 Fotók forrása: Canva Images

A bejegyzés trackback címe:

https://razs.blog.hu/api/trackback/id/tr5716370050
süti beállítások módosítása