RAZS

Az érzelmi leválás kihívásai

2021. szeptember 01. - R.A.ZS.

Elmondható, hogy napjainkra a fontosabb életesemények kitolódtak ahhoz képest, hogy az előttünk lévő generáció mikor tette meg ezeket a lépéseket. Gondolok itt az elköltözésre otthonról, házasságra, gyerekvállalásra. Mindezekkel együtt az is későbbre tolódott, hogy mikor költöznek el a fiatalok otthonról, erről már korábban beszélgettem a Manna FM-en Prekopa Donáttal, itt tudjátok meghallgatni. Természetesen ennek nagyon fontos gazdasági okai, generációs okai is vannak, most nézzük meg, hogy mik állhatnak ennek pszichológiai szempontból a hátterében és milyen következményekkel járhat mindez.

A maradás okai

1_4.png

A család egy rendszer és a működését a benne résztvevők tartják fenn, vagyis a szülők és a gyerekek. Minden félnek van felelőssége a helyzet fennállásában és vannak bizonyos motivációi, félelmei. Az érzelmi és fizikai leválás egy nehéz folyamat, sokszor mindkét félnek.

A túlvédő szülői nevelés eredménye lehet az önállótlanság, gyenge kudarckezelés, kihívásoktól való félelem, bizonytalanság, erős szorongás a változástól, gyenge alkalmazkodóképesség. És ez mind mind oka lehet annak, hogy a gyerek nem mer kirepülni. Gondoljunk csak bele: végez az egyetemen, el kellene helyezkedni az első munkahelyen, de fél. Fél, hogy neki ez nem fog menni, túl nagy kihívás. Hogyha nem tanulunk meg önállóan megoldani kihívásokat, akkor nem fogjuk magunkat kompetensnek érezni és félni fogunk oly sok mindentől.

Az egyszülős családoknál különösen nehéz az érzelmi leválás, mivel könnyen alakulhat ki bűntudat a gyerekben, hiszen nem akarja magára hagyni a szülőt. Ezt nehezíti, ha megtörténik a parentifikáció fiatalkorban, vagyis a gyerkőc szülői/partneri szerepbe lép lélektanilag, vagyis támasza lesz az édesanyjának/édesapjának.

Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy nincs kimozdító tényező, azaz se egy párkapcsolat, se egy új munkalehetőség, mert az önállótlan, vagy elkényelmesedett gyerekek nem tudnak kialakítani, ilyeneket, hiányzik az eszköztáruk.

A szülői oldalon pedig ott van a fontosság érzése. Akkor, hogyha a szülő gondoskodhat a gyerekről, gyakori kapcsolattartás van köztük, hisz egy fedél alatt élnek, akkor hasznosnak érzi magát. Ezen felül pedig hogyha a gyerekek kirepülnek, az azzal jár, hogy a szülők ismét ketten maradnak. Újra párként kell elkezdeniük működni, saját magukra fókuszálva, nem pedig a gyerekekre. Ez egy új életciklus, új kihívásokkal. Az ettől való félelem is motiválhatja a szülőt a gyerekek otthon tartására.

Következmények

Ahogyan korábban is írtam a kudarckezelés, talpraesettség, önállóság hatékonysága csökkenhet. Veszélyezteti a jól működő párkapcsolatok kialakulását. Biztos helytállást a munkában. Torzulhat tőle a személyiség, létrejöhetnek irreális elvárások mások és a világ felé.

Mit lehet tenni?

2_5.png

Elsősorban a szülő feladata ránevelni preventíven már tinédzserként a gyerekeit az önállóságra például úgy, hogy bevonja a házimunkába, pénzügyekbe, munkára ösztönözni, nem mindent ad meg neki készen.

A gyerek feladata az énhatárok kialakítása. Meghúzni a vonalat, hogy a szülő mibe, meddig és hogyan szólhat bele. Ez elkezdődik már tinédzser korban, amikor becsukjuk az ajtót, amikor nem esszük meg az ebédet, akkor sem, ha anya azt mondja erre, hogy „Tehát nem szeretsz.”.

Ezen felül a kommunikáció a kulcs. Nyilván, ha már „be van kódolva a családba”, hogy a gyerekektől az önállósodás az elvárás, akkor a leválás, külön költözés nem is lesz kérdés.

Ám ha valamelyik fél elégedetlen, ott a kommunikáció a megoldás. Az asszertív alapelvek mentén, azaz nem a másikat minősítve, hanem a saját érzéseinkről beszélve, egy olyan win-win helyzet kialakítása a cél, ami mindenkit boldoggá tesz: pl. a gyerek elköltözik, de kezdetben hazajár hétvégente.  Ez egy teljesen új felállás, új szabályrendszert igényel. A világon minden konfliktus rendezéséhez megfelelő kommunikáció szükséges. Hogyha ez egyedül nem megy, érdemes szakember segítségét kérni.

Hogy mit gondol a témával kapcsolatban Peller Mariann, vagy épp Miller Dávid, azt is megtudhatjátok a következő videóból, amiben egy rövid interjút láthattok velünk, mely az RTL Reggeliben készült.

 

 

Fotók: Canva Images

A bejegyzés trackback címe:

https://razs.blog.hu/api/trackback/id/tr416677150
süti beállítások módosítása