Ahhoz, hogy növeljük az önismeretünket és jobban megértsük önmagunkat, vissza kell nyúlnunk a múltba. Hogyha visszanézünk, akkor először a szüleink fognak feltűnni a horizonton. Az, hogy a szüleink hogyan viselkedtek velünk gyermekkorunkban befolyásolja a magunkról alkotott képet, hogy mit kezdünk a szükségleteinkkel, hogy mennyire hiszünk saját magunkban, hogy milyen párt választunk, mennyire vagyunk önállóak, mennyire vagyunk képesek bízni egy másik emberben és még sok mindent. Hogyha még messzebbre tekintünk, akkor más felmenőink is megjelennek, de a generációkon átöröklődő mintázatokról később.

Első blogsorozatomban a kötődés témakörét és ennek felnőttkori hatásait járjuk körbe. Most nézzük meg, hogy a gyermekkori kötődési mintázatunk miatt milyen jellemzőket mutatunk és hogyan viselkedünk párkapcsolatban. Olvasási idő: 5 perc.

MIT HOZUNK MAGUNKKAL?

Mire eljutunk a felnőttkorig, már olyan sok tapasztalat ér minket - ami nem csak szorosan a szüleinkhez kötődik -, hogy teljes mértékben a gyermekkori kötődésünkre visszavetíteni a felnőttkorit nem lenne helyes. Ugyanakkor sok kutatás keresett és talált a kettő között összefüggést, így én is szeretném ezeket összekapcsolni azzal a gondolattal kiegészítve, hogy hiába léteznek kategóriák, az élet és a realitás ennél mindig árnyaltabb. 

Először is tisztázzuk, mi az a munkamodell. Bowlby, akihez a kötődéselméletet kapcsoljuk, belső munkamodellnek nevezte azon élményeknek a halmazát, amiket a gyermek az elsődleges gondozóhoz kapcsol. Ezekből a tapasztalatokból létrejön egy belső reprezentáció, ami később irányítja a viselkedésünket, az érzéseinket, értelmezésünket. Azaz azt is, hogy később milyen társas kapcsolatokat fogunk választani, legyen az baráti vagy párkapcsolat.

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben kiskorunkban kialakul egyfajta kötődési mintázat, belső munkamodell, az teljesen rugalmatlan marad és örökre ezzel kell együtt élnünk, vagy változtatható? Stabil marad-e a mintázat vagy lehetnek benne változások? A válasz jelenleg erre az, hogy van esély a változásra, de nem egyszerű: a bizonytalan kötődésen tudunk változtatni, túl tudunk lépni, ha olyan társat találunk, akivel biztonságosabb kötődést tudunk kialakítani. Ez ugyanakkor azért nehéz, mert a bizonytalan kötődés gyakran elidegenít másokat és a sorozatos élmény, hogy elriasztjuk a másikat, csak erősíti azt a megélésünket, amiből a bizonytalan kötődésünk eredendően táplálkozik. Ez egy szomorú körforgás.

Az is kérdéses, hogy minden emberhez ugyanúgy viszonyulunk-e majd, ugyanúgy kötődünk-e, vagy rendelkezésünkre áll többféle mintázat is? Jelenleg úgy tűnik, hogy bizony képesek vagyunk többféleképpen kötődni, ennek egyik oka lehet, hogy amennyiben két gondozó nevel minket, úgy különböző mintázatot alakítunk ki a két minket nevelővel kapcsolatban. Gondolj csak bele abba, hogy hogyan kötődsz egyik vagy másik barátodhoz. A kollégáidhoz és a legjobb barátodhoz. Ugye, hogy van eltérés? Nagy különbség található tehát abban, hogy hogyan kötődünk egyénekhez, csoportokhoz, barátokhoz, párokhoz az életünk során. Van egy „tipikus beállítódásunk”, egy tendenciánk, ami eredhet gyermekkorunkból, de a felnőtt élet és a valóság annál sokkal árnyaltabb, hogy csak egyféle kötődési mintázatunk legyen. 

Szóval azzal a tudattal, hogy ezek keveredhetnek, miközben él bennünk egy domináns mintázat, nézzük meg együtt az egyes gyermekkori kötődéskategóriák megjelenését felnőttkorban.

Biztonságos kötődés mintázata felnőttkorban: 

Akikre ez jellemző, ők képesek önállóságra, az önértékelésük megfelelő, képesek olvasni a környezetükben lévők igényeit, érzéseit, odafigyelőek, megértőek velük.  Érdekes vizsgálati eredmény, hogy stresszhelyzetben a biztonságosan kötődő nők, szemben az elkerülő kötődésűekkel, több támogatást kérnek partnerüktől. A biztonságosan kötődő férfiak minél jobban szorongott a társuk, annál inkább támogatták őket. 

Jellemző rájuk, hogy megküzdésként mások társaságát választják, a stresszt, feszültséget jól kezelik, nincsenek nagy érzelmi kilengéseik. Általában stabil baráti és párkapcsolatuk van, barátságosak, befogadóak, nyitottak a környezetükkel.

Elkerülő kötődés mintázata felnőttkorban: 

Őket egyértelműen távolságtartás jellemzi. Egy kutatás szerint stresszhelyzetben ők elhúzódnak a partnerüktől, nem igényelnek támogatást, amikor szoronganak. Feszült párjuknak kevesebb megnyugtatást nyújtanak, mint a biztonságosan kötődők. Gyakran a megküzdésük is maga az elkerülés: nem gondolnak bele a helyzet súlyosságába. A munkájukba szeretnek elmerülni, nem vágynak igazán társas kapcsolatokra. Mivel az alapbeállítottságuk az, hogy végül el fognak fordulni tőlük, ezért nem is könnyen köteleződnek el, könnyebben választanak alkalmi kapcsolatokat, ami nem jár kötöttségekkel, elvárásokkal. Függetlenek, magukra támaszkodnak elsősorban. 

Ambivalens kötődés mintázata felnőttkorban:

Már a névből is adódik, hogy ellentmondásosan viselkednek: egyszerre ragaszkodnak a partnerükhöz és utasítják el őket. Attól a kiszámíthatatlanságtól, amiben felnőnek, nem tanulnak önállóságot. Sőt, erős függési igényük lesz, folyamatos visszajelzésre, szimbiotikus élményekre van szükségük. Emögött kétség és félelem húzódik, ami saját maguk megkérdőjelezéséből fakad. Kicsi figyelmet kap a másik, mert a saját riadalmuk tölti ki a belső teret. Stresszhelyzetben gyakran magukat hibáztatják, elsodorják őket az érzések és nem a megoldásra koncentrálnak. Munka tekintetében az elismerés hajtja őket, itt is a visszacsatolást várják, de ritkán érzik azt elégnek.

Dezorganizált:

Őket a szétesettség jellemzi. Nincsen egy biztos belső pont, egy koherens rendszer, amit be tudnának vetni. Általában indulataikat, feszültségüket nehezen vagy nem tudják kezelni, aminek következtében agresszívak lesznek, bántalmazóak a kapcsolatukban. Szeretnének kötődni, de rettegnek is tőle, mindezt pedig nem tudják elég jól kifejezésre juttatni.

Összeilléseket tekintve a biztonságosan kötődők a legelégedettebbek, ők találják meg leginkább a hangot egymással és teljesednek ki a kapcsolatukban. Két elkerülő és két ambivalens kötődésű ember pedig ritkán talál egymásra és maradnak együtt. 

Na de a kutatók nem álltak meg a gyerekkori kötődés meghatározásánál, mert bizony felnőttkorunkra, még ha vannak is együttállások a gyermekkori kötődéssel, már új besorolást alkottak. A következő részben kiderül, hogy milyen felnőttkori kötődéstípusok vannak, Rád vajon melyik a legjellemzőbb?

Lélek-térképezés:

Mennyire tudod magad beleengedni kapcsolatokba és biztonságban érezni magad bennük? Mennyire igényled a függetlenséget? Milyen félelmek, szorongások húzódnak benned, amikor párkapcsolatról van szó? Mennyire függsz a másiktól?

Amennyiben bántalmazást tapasztalsz a környezetedben, fordulj ide segítségért:
Gyerekeknek: Kékvonal:116-000 
Felnőtteknek: bantalmazas.hu; 06-80/205-520

Ahhoz, hogy növeljük az önismeretünket és jobban megértsük önmagunkat, vissza kell nyúlnunk a múltba. Hogyha visszanézünk, akkor először a szüleink fognak feltűnni a horizonton. Az, hogy a szüleink hogyan viselkedtek velünk gyermekkorunkban befolyásolja a magunkról alkotott képet, hogy mit kezdünk a szükségleteinkkel, hogy mennyire hiszünk saját magunkban, hogy milyen párt választunk, mennyire vagyunk önállóak, mennyire vagyunk képesek bízni egy másik emberben és még sok mindent. Hogyha még messzebbre tekintünk, akkor más felmenőink is megjelennek, de a generációkon átöröklődő mintázatokról később.

Első blogsorozatomban a kötődés témakörét és ennek felnőttkori hatásait járjuk körbe, az előző cikkben a kötődési típusokról és a szülői hatásról olvashattatok. Most nézzük meg, hogy mi befolyásolhatja a szüleinken kívül gyermekkori kötődésünket, olvasási idő: 5 perc:

Ahogy már korábban írtam, nem egyedül a szülők viselkedése, hanem más befolyásoló tényezők is szerepet játszanak a kötődés kialakulásában, bár ezek jelentőségéről a kutatóknak is megoszlik a véleménye. Nézzük meg az egyén szintjéről indulva és tágítsuk a perspektívánkat egészen a társadalmi hatásig.

Temperamentum:

Mennyire vagy energikus? Gyorsabban gondolkozol, olvasol, oldasz meg feladatokat, mint mások? Szeretsz emberek között lenni, vagy jobb szereted a könyveid bújni egyedül a kanapédon? Ezek mind a veled-született tulajdonságaidból fakadó jellemzők, nézzük meg a részleteket:

Mivel a kötődés kialakulása egy - az anya és gyermek közötti - interakción alapuló folyamat, így befolyásolhatja a gyermek temperamentuma is. Sok elmélet létezik a személyiségjellemzők öröklődéséről, most Arnold Buss és Robert Plomin értelmezését hoztam nektek. Ők azt mondták, hogy a temperamentumunk meghatározza, hogy mit és hogyan csinálunk. Ők három személyiségjellemzőt határoztak meg, amit temperamentumnak neveztek: az aktivitási szintet, a szociabilitást és az emocionalitást. Azaz úgy gondolták, ezek öröklődő személyiségvonások. Kicsit kifejtem, hogy melyik mit is takar:

Az aktivitási szint energiaszintként is értelmezhető, aminek két vetülete van, az egyik az intenzitás, azaz akiknél ez az érték magas, olyan sportokat fognak preferálni, ami nagy energiabefektetéssel jár pl. kosárlabda, szemben azokkal, akiknél ez alacsony és legszívesebben bridzseznek.  A másik vetület a tempó, vagyis, hogy milyen a sebességünk, milyen gyorsan végzünk tevékenységeket.

A szociabilitás arról szól, hogy mennyire igényeljük mások társaságát, a velük való interakciót választjuk vagy inkább az egyedüllétet.

Az emocionalitás azt jelenti, hogy mennyire vagyunk hajlamosak intenzíven reagálni felfokozott helyzetekben, mennyire leszünk dühösek vagy kezdünk el félni.

Kutatások azt mutatják, hogy minél inkább illeszkedik a gyerek temperamentuma az anyához, -ami nem azt jelenti, hogy ugyanolyan, de az anyának jól kezelhető és befogadható- annál könnyebb lesz a köztük lévő biztonságos kapcsolat kialakítása, viszont nem ez a legmérvadóbb faktor a kötődés kialakulásában. Nálad mi a helyzet? Vajon mennyire voltál könnyen kezelhető az édesanyád számára kisbabaként?

Család:

Kutatók azt találták, hogy házassági nehézségekkel küzdő párok esetében nagyobb az esélye a bizonytalan kötődés kialakulásának.  Azért, mert ezek a problémák csökkenti a szülőben az érzékenységet a gyermek irányába, ami akadályozza a biztonságos kötődés kialakulását. Ezen felül, ha a gyerek olyan feszült, dühös, agresszív, erőszakos interakciók szem/fültanúja, amik a családban zajlanak, akkor ezek garantáltan nem biztonságos érzéseket fognak szülni a kicsiben, sőt. Neked voltak ehhez hasonló élményeid gyermekkorodban?

Kultúra, társadalmi helyzet:

Azok a tényezők, amik a szülőkre hatnak és bennük feszültséget keltenek, mind gátolják a biztonságos kötődés kialakulását, éppen ezért a szegénységben élő gyerekeknél kisebb a biztonságos kötődés esélye, mint azoknál, akiknél biztosabb az anyagi háttér. Azaz az alacsony társadalmi-gazdasági helyzet is ráhatással van a kötődésünkre. Ahogy az is, hogy kollektivista vagy individualista kultúrában élünk-e, ugyanis más-más kultúrában különböznek a gyereknevelési szokások. Mondok két példát: az egyik kutatásban (Sagi et al., 1985) izraeli kibucokban felnövő gyerekeket vizsgáltak, akik kiskoruktól közösségben nevelkedtek, a szüleikkel ugyan találkoztak, de gyakran idegenek vigyáztak rájuk. Nagy számban bizonytalanul kötődő gyerekek éltek ebben a közösségben. A kutatók újra vizsgálták ezt a csoportot, mert azt feltételezték, hogy ennek a nagy aránynak az oka, hogy a „nem szülő” gondozók nem reagálnak rögtön a gyerekek igényeire és nincs is lehetőségük a kicsikre hangolódni, nem alakul ki szoros kapocs. Ezért összehasonlítottak olyan gyerekeket, akik mind kibucokban nőttek fel, de az egyik csoport a szüleikkel aludt, a másik csoport tagjai közösségben. Az eredmények azt mutatták, hogy a feltételezésük helytálló, a szüleikkel alvók szignifikánsan biztonságosabban kötődtek.

Vagy íme egy észak németországi kutatás (Grossmann er al., 1985), amiben azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a kulturális értékrend azt diktálja, hogy viszonylag nagy távolságtartás legyen az emberek között, így a szülőknek arra kell törekedni, hogy minél kevesebbet érintkezzenek a gyerekkel. Ennek eredményeként a kutatásban 33% százalék volt biztonságosan kötődő és 49% elkerülő kötődési mintázatú gyermek.

Összegezve tehát a szüleink viselkedésén túl vannak más jelenségek is, amik hatnak a gyermekkori kötődésünkre. Na de hogy pontosan hogyan hat a gyerekkori kötődés felnőttkorban, azt a következő részben fejtem ki. Tartsatok velem!

Lélek-térképezés:

Mennyire igényled az intenzív tevékenységeket? Milyen sportokat kedvelsz? Tapasztalataid alapján gyorsabban vagy lassabban reagálsz helyzetekre, mint mások? Munkahelyi helyzetben milyen a tempód a feladataid elvégzésekor? Igényled a társaságot vagy szívesebben töltöd otthon egyedül az időd? Feszült helyzetben mennyire intenzíven reagálsz? Önt el a düh, az indulat? Mennyire tudtak a szüleid könnyen kezelni téged? Mekkora volt az összerezgés köztetek? Hogyan hatott a kötődésedre a temperamentumod? Feszült családi hangulatban cseperedtél fel? A szüleid követtek valamilyen tradíciót, családi szokást a nevelésedben?

Ahhoz, hogy növeljük az önismeretünket és jobban megértsük önmagunkat, vissza kell nyúlnunk a múltba. Hogyha visszanézünk, akkor először a szüleink fognak feltűnni a horizonton. Az, hogy a szüleink hogyan viselkedtek velünk gyermekkorunkban, befolyásolja a magunkról alkotott képet: hogy mit kezdünk a szükségleteinkkel, hogy mennyire hiszünk saját magunkban, hogy milyen párt választunk, mennyire vagyunk önállóak, mennyire vagyunk képesek bízni egy másik emberben és még sok mindent. Hogyha még messzebbre tekintünk, akkor más felmenőink is megjelennek, de a generációkon átöröklődő mintázatokról később.

Első blogsorozatomban a kötődés témakörét és ennek felnőttkori hatásait járom körbe. Kezdjük az elején: mit tudunk a kötődés kialakulásáról? Olvasási idő: 5 perc

KÖTŐDÉSI MINTÁINK

Mielőtt belevágunk, próbálj meg visszaemlékezni csecsemőkorodra, vagy idézz fel történeteket, amiket a szüleidtől, nagyszüleidtől hallottál. Hogyan viselkedtek veled a szüleid, milyen természetű baba voltál? Hogyha megvagy, akkor vágjunk bele és miközben olvasol, gondold át, mely részek vonatkozhatnak Rád.

Hogy milyen a kötődésünk, nem pusztán az első számú gondozónk viselkedésének az eredménye. Számít még többek között a temperamentumunk, a családban rejlő feszültségek, a kulturális háttér vagy az életkörülmények is, amikbe beleszületünk. Azaz nem terhel ám minden felelősség a szülőt, de igenis jelentős szerepe van. Az egyszerűség érdekében az anyákra fogok hivatkozni mint első számú gondozókra, bár ez nyilván nem minden esetben érvényes.

Hogy időben el tudjátok helyezni a kötődés kialakulását, John Bowlby elméletét hozom nektek, aki második világháború alatt kezdett el vizsgálni olyan gyerekeket, akik intézetbe kerültek. Tőle származtatjuk a kötődéselméletet és ő azt mondta, hogy az életünk első két évében alakul ki a kötődés. Úgyhogy, mikor az emlékeitekben kutattok, erre az időszakra fókuszáljatok.

Mary Ainsworth munkájának köszönhetően 4 különböző kötődési mintát különböztethetünk meg. Az alábbi megfigyelések az idegen helyzet kísérlet eredményei, amely során az anya egy szobában játszik a gyermekével egy idegen jelenlétében, majd az anya távozik és később visszajön. A kutatók azt figyelték meg, hogy a gyermek miként reagál az imént leírt helyzetekre és ez alapján a következő kategóriákat azonosították:

Biztonságos kötődés: egyéves korban az jellemzi a biztonságosan kötődő gyerekeket, hogy közelséget, kapcsolatot, interakciót keresnek a szülővel. Könnyen megnyugtathatóak, egyszerűen visszatérnek a játékaikhoz.

Bizonytalan kötődés változatai:

Elkerülő: viszonylag semlegesen viszonyulnak a gyerekek az anyához. Közömbösek azzal kapcsolatban, hogy ott van-e a szobában; az idegen ugyanolyan eséllyel képes megnyugtatni a kicsit, mint az anya, és az anya helyiségbe való visszatérésére sem közelítenek hozzá, egyszerűen tudomásul veszik a jelenlétét.

Ambivalens/ellenálló: nagyon ragaszkodnak az anyához, nehezen megnyugtathatóak a gyerekek, az anya visszatérésekor viszont már elutasítóak az anyával. 

Dezorganizált: ezek a gyerekek ellentmondásosan viselkednek, például közelednek, de elfordítják a fejüket vagy megmerevednek. Gyakran csak az egyik szülővel viselkednek így. Nem képesek rendezetten kezelni a feszültséget. Érdekes kutatási eredmény, hogy 6 éves korra ezeknél a gyerekeknél változás történik: részlegesen felnőtt szerepet vesznek fel: kontrollálják szüleiket vagy gondoskodnak róluk.

Most nézzük meg, hogy mi az a szülői viselkedés, ami elősegíti az egyes kötődési minták kialakulását, vagyis mi befolyásolja a kötődésünket!

SZÜLŐI HATÁS

Két fontos szempont van, amiket érdemes átgondolnod, mikor visszaemlékszel. Az egyik, hogy az anya hogyan reagál a kicsi a szükségleteire: mennyire veszi észre azokat, segít-e kielégíteni azokat és ezzel építi benne a biztonság érzését. Illetve, hogy mennyire tud kölcsönös kapcsolatot kialakítani a gyerekkel, hogy mennyire tudnak egymásra hangolódni, mennyire tudnak együtt megteremteni egy biztonságos teret. 

Biztonságos kötődés: biztonságosan kötődő gyerekek anyukáira jellemző, hogy szinkronban működnek a kicsivel. Odaadóak, következetesek, ráhangolódnak a gyerek igényeire és időben reagálnak azokra.  

Ennek eredményeként a gyerek magabiztos, bátor és kellően önálló, mert tudja, hogy egy biztonságos háttérország vigyáz rá és van hova menni védelemért, oltalmazásért.

Elkerülő kötődés: az elkerülő kötődési mintázatú gyerekek anyukáira jellemző, hogy távolságtartóak, érzelmileg nem megközelíthetőek.  Sokszor rideg, érzelemmentes reakciókat kap a kicsi, az anya nincs ráhangolódva a gyerek igényeire.

Ebben a kapcsolatban a gyerek magára hagyva érzi magát, mintha elfogadná, hogy az anya el fogja hagyni és ő magára fog maradni: mindez sokszor távolodást eredményez a pici részéről, ezzel megvédve magát a csalódástól.

Ellenálló kötődés: ezekre az anyákra jellemző a következetlenség, néha reagál a kicsi igényeire, néha nem, kiszámíthatatlanok a reakciói. Gyakran a saját igényeit előtérbe helyezi a gyerekével szemben. Hasonlóan az elkerülő kötődést eredményező szülőknél, itt sincs egy „összerezgés” a kicsivel.

Ilyenkor a gyerek nehezen tájékozódik, bizonytalanná válik, nem tudja, hogy mikor és milyen reakciót fog kiváltani, próbál kapcsolatot teremteni a szülővel, de ez sokszor dühös reakcióval párosul a kicsinél.

Dezorganizált kötődés: az eképpen kötődő gyerekek szülei részéről gyakori az érzelmi elhanyagolás, a bántalmazás, a traumatizált családi környezet. A kicsik nem kapnak megnyugtatást a környezetüktől, ezért kénytelenek saját maguk kialakítani erre egy rendszert, ami gyakran impulzív, rendszertelen viselkedések sorozata. Ellentmondást élnek át, közelíteni akarnak a szülőhöz, de félnek is tőle, ettől pedig a kötődésük szétcsúszik.

Most, hogy végignéztük a kötődési típusokat és az ezekhez kapcsolódó szülői viselkedést, érdemes a lenti kérdések segítségével átgondolnotok, hogy rátok mely kötődési minták jellemzőek. 

A következő részben pedig a kötődést befolyásoló egyéb tényezőket vesszük sorra, vagyis, ha szeretnétek tudni, hogy mi más lehet ráhatással gyermekkori kötődésetekre, akkor tartsatok velem!

Lélek-térképezés:

Hogyan emlékszel, mit tudsz, mennyire figyeltek baba korodban az igényeidre a szüleid? Milyen gyorsan reagáltak? Hogyan reagáltak? Milyen volt otthon a légkör? Biztonságban érezted magad? Hogyan emlékszel a szüleidre? Milyen történeteket hallottál kisbaba korodból, ha nem is emlékszel rá?

Amennyiben bántalmazást tapasztalsz a környezetedben, fordulj ide segítségért:
Gyerekeknek: Kékvonal:116-000 
Felnőtteknek: bantalmazas.hu; 06-80/205-520

Áldozatsegítő Szolgálat: 06 80 225 225

Országos Krízisvonal: 06 80 20 55 20

Képek illusztrációk - Forrás: Canva Photos